A
dél-alföldi régió mammográfiás szakasszisztenseinek képzése
folyik egy héten keresztül a vásárhelyi kórházban. Egy
pályázatnak köszönhetően, az országban most először nyílik
lehetőség ilyen szakmai programra, amelynek tréneri feladatait egy
svéd delegáció látja el. A svédek világelsők az
emlőrákszűrésben.
A
szakmai tréning ma reggel kezdődött és pénteken fejeződik be.
Ez idő alatt elméleti és gyakorlati képzésben is részesül a
dél-alföldi régió intézményeiből delegált mintegy harminc
mammográfiás szakasszisztens. Az Erzsébet Kórház főigazgatója,
dr. Kallai Árpád reggeli megnyitójában elmondta: a 2007-es
egészségügyi reform drasztikus ágyszámcsökkentése hívta
életre az Egészséges Vásárhely Programot, amely a Kapcsolat
Központtal és a Magyar Rákellenes Ligával együtt sikerrel
pályázott egy két éves emlőrák ellenes kampányra. Ennek
köszönhetően valósulhat meg asszisztensi képzés svéd
orvoscsoport részvételével.
-Magyar
orvos ötlete nyomán Svédországban indult el egy kezdeményezés,
amelynek keretében az emlőrák szűrést szervezetten végezik. Egy olyan
protokoll alakult ki, amit világszerte elismernek. A nálunk
vendégeskedő svéd orvosok rendszeresen tréningeket tartanak a
témában. Ők ebben nagyon jók, a képzést követően nálunk is eredményesebb lehet a szakaszisztensi munka – mondta dr.
Kallai Árpád, az Erzsébet Kórház főigazgatója.
A
résztvevők az osztályon, és a térségben már két éve működő
szűrőbuszon gyakorlati oktatás keretében bővíthetik tudásukat
a következő 3 nap folyamán. A cél, hogy a szűrés a
legprofesszionálisabb legyen – fogalmazott dr. Kallai Árpád. Ennek
fontosságát a mai meghívott előadó is hangsúlyozta, aki
vitamininjekciónak tartja a szakma számára igénybe vehető ilyen
jellegű lehetőségeket.
-Fontos,
hogy jó minőségű legyen a mammográfiás szakasszisztensek
munkája, hiszen ezen múlik az emlőrákszűrés sikere. Ha rossz
felvételt csinálnak, az orvos elnézheti a daganatot –
tájékoztatott a Magyar Radiológusok Társaságának
Emlődiagnosztikai Szekciójának elnöke, dr. Ormándi Katalin
főorvos. – Az asszisztensek az orvosok munkáját segítik,
ugyanakkor önállóan végzik a szűrési tevékenységet.
A
képzés pénteken zárul egy összegző előadással. A szakma
maximális felkészültsége után a fő cél továbbra is az marad,
hogy minél magasabb arányban vegyenek részt a nők mammográfiás
szűréseken. Az EVP a kétharmados jelenlétet tekintetné
kielégítőnek.