Hódmezővásárhely.hu
Generációk jövője az Alföldön

Világít a kerékpárút

Fluoreszkáló útburkolati jeleket tesztelhetnek a kerékpározók a hódmezővásárhelyi Kutasi úton. Ha beválik, akkor az önkormányzat más külterületi szakaszon is alkalmazná.

Hódmezővásárhelyen 65 kilométer kerékpárút található, ennek 50%-a külterületen. Sok észrevétel érkezett az önkormányzathoz, hogy miért nincsenek ezek kivilágítva. Ezen igyekeznek segíteni azzal, hogy világító útburkolati jeleket festettek fel a Kutasi út melletti, tavaly felújított szakaszra, egészen a Hód-Mezőgazda Zrt.-ig.

– Várjuk a hódmezővásárhelyiek visszajelzését, hogy tetszik. Ha igen, akkor lehetne abban gondolkodni, hogy máshol például a Maroslele-Batida irányába tervezett kerékpárúton is használjuk. Eger után az országban másodikként teszteljük az újítást, egy 1300 méter hosszú szakaszon – mondta Hegedűs Zoltán alpolgármester.

Az 1 millió 300 ezer forintból felfestett különleges útburkolati jel tartósságának ideje duplája a hagyományos oldószeres technikával készülő fehér vonalénak, 4 évente elég újra felkenni.

– Nagyon jól láthatóvá teszi az útburkolati jelet, ezáltal nemcsak a kerékpárosoknak, hanem a gyalogosoknak, illetve a futópályákra is nagyon alkalmas. Mindenhová, ahol nincs közvilágítás. Sokkal olcsóbb ennek a kivitelezése, mint a közvilágítás kiépítése – jegyezte meg Farkas Tibor, a Hungarian Road Kft. tulajdonos-ügyvezetője.

A nap fényétől feltöltődött fluoreszkáló felület akár nyolc órán keresztül világít.

Megszakítás