Hódmezővásárhely.hu
Generációk jövője az Alföldön

Virágládákat törtek – szolgálaton kívüli rendőr fogta el őket

Egy szolgálaton kívüli vásárhelyi rendőr fogta el azt a
két fiatalkorú személyt, akik erősen ittas állapotban törtek össze két agyagból
készült virágos ládát a Kossuth téren mára virradó éjszaka. A fiatalok azt
mondták, buliból követték el a bűncselekményt.

A szolgálaton kívüli rendőr hazafelé tartott
Hódmezővásárhelyen, amikor csörömpölésre és üvöltözésre lett figyelmes a Kossuth
téren. Társával a hang irányába indultak. Ekkor látták meg, hogy két agyagból
készült virágládát törtek össze fiatalok, valamint többet felborogattak. A
rendőr szolgálatba helyezte magát, majd igazoltatta a társaságot. Időközben
odaérkeztek a szolgálatban lévő egyenruhások is, akik a 14 éves nagymágocsi és
17 éves hódmezővásárhelyi fiút előállították.

Kihallgatásuk során mindketten beismerő vallomást tettek.
Elmondták, hogy tettüket ittasan, buliból követték el. Ellenük garázdaság és
rongálás miatt büntetőeljárás indult. Több mint százezer forint anyagi kárt
okoztak. A Hódmezővásárhelyi Rendőrkapitányság gyorsított eljárásban, ún.
bíróság elé állítás keretében fejezi be velük szemben az eljárást.

(police.hu)

Megszakítás