Hódmezővásárhely.hu
Generációk jövője az Alföldön

Visszatértek Afganisztánból a magyar katonák

Mintegy 120 magyar katona nemrégiben tért haza több mint fél éves afganisztáni missziójából. Az ő tiszteletükre rendezett visszafogadási ünnepséget a vásárhelyi laktanya, amelyen a Magyar Honvédség elöljárói mellett a családtagok is részt vehettek.

Összesen hat magyar csoport teljesített szolgálatot az elmúlt több mint fél év során Afganisztánban. Az alakulatok közül az egyik legnagyobb létszámú a Műveleti Tanácsadó és Összekötő Csoport volt, melynek állományát döntően az 5. Bocskai István Lövészdandár hódmezővásárhelyi helyőrségében tevékenykedő 3. Bercsényi Miklós lövészászlóalj adta. Az 50 magyar és a 12 amerikai katonából álló csapat az afgán hadsereg kiképzésének valamennyi műveletét segítette.

– Nagyon büszke vagyok rájuk. A katonák zöme, abból a zászlóaljból került ki, melynek én vagyok a parancsnoka, tehát ismertem őket, tudtam mire képesek, de sikerült felülmúlniuk elvárásaimat, és ezért büszke vagyok rájuk – mondta Fábián László, a Műveleti Tanácsadó és Összekötő Csoport vezetője.

A hazaérkező katonák tiszteletére visszafogadási ünnepséget tartottak, ahol a Magyar Honvédség elöljárói és Dr. Kószó Péter alpolgármester megköszönték a misszióban részvevők munkáját.

– Logisztikai részlegvezetőként dolgoztam, itthon is logisztikus vagyok, ez sokat segített számomra a kinti munkámban. Új állománnyal dolgoztam, mert egyébként Debrecenben szolgálok, új embereket ismertem meg, új kapcsolatokat alakítottam ki, szakmailag ez egy nagyon nagy előrelépést jelent, tehát ez a misszió mindenben segített – mondta Czitár Miklós, százados.

A visszafogadó ünnepségre a családtagok is meghívást kaptak. Czitár Miklós párja két gyerekükkel együtt érkezett és többek között arról beszélt, hogy bár a modern technika lehetővé tette a napi kapcsolattartást, de azért hosszú volt az elmúlt hét hónap.

Nehéz volt, hiszen a családfő távol van, idegen környezetben, idegen országban, tudjuk, hogy milyen helyzetben vannak, de elfogadtuk és túl vagyunk rajta. Itthon van Hál’ Istennek – mondta Szécsi Enikő.

A hazatérő katonák most kipihenhetik magukat és a családjukkal lehetnek, majd szabadságuk letöltése után állnak újra munkába.

Megszakítás