Hódmezővásárhely.hu
Generációk jövője az Alföldön

Vívó- és ökölvívó centrumot adtak át Hódmezővásárhelyen

Vívó- és ökölvívócentrumot adtak át szombaton Hódmezővásárhelyen, a beruházást a kormány 655,6 millió forinttal, a Magyar Vívó Szövetség és az Emberi Erőforrások Minisztériuma további 50-50 millió forinttal támogatta.

Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter, a térség országgyűlési képviselője az átadóünnepségen elmondta, a Hódmezővásárhelyen 2005-ben bevezetett mindennapos testnevelés keretében ma már öt iskolában mintegy négyszáz gyermek vesz részt vívásoktatáson. Az új vívócentrum az ő képzésük mellett arra is lehetőséget biztosít, hogy Hódmezővásárhely a vívás dél-alföldi fellegvára lehessen.

A hódmezővásárhelyi önkormányzat a városi stadion felújításával, a Balogh Imsi Sportcsarnok létrehozásával, a fedett uszoda bővítésével, az 1700 négyzetméteres vívó- és ökölvívócentrum kialakításával hozzájárul ahhoz, hogy a település fiataljai egészségesek, tehetségüknek és szorgalmuknak megfelelően boldogulni képes emberek legyenek – hangsúlyozta a politikus.

Ehhez nyújt a kormány segítséget akkor, amikor az utánpótlás-nevelést és a professzionális sportot tizenhat szövetségnek támogatást nyújtva segíti. A kormányzat jól teszi, amikor az adófizetők pénzét a gyerekekre, a jövőre, a magyar sport támogatására fordítja – jelentette ki a miniszter.

Schmitt Pál volt köztársasági elnök, a Magyar Olimpiai Bizottság tiszteletbeli elnöke úgy fogalmazott, aki vívótermet épít, az komoly részt vállal a város gyermekeinek neveléséből. A vívás az a sportág, amely talán a legtöbbet hozzátesz egy ember egyéniségéhez – mondta a kétszeres olimpiai bajnok párbajtőröző.

A Hódmezővásárhely központjában – egy műemléképület felújításával és átalakításával – létrehozott 12 versenypástos, a legmodernebb találatjelző berendezésekkel felszerelt kétszintes létesítmény az ország legkorszerűbb regionális vívócentruma. Az épületben a vívók mellett az ökölvívók is helyet kapnak, és fallabda pályákat, valamint rekreációs részleget is kialakítottak.

Forrás: MTI        

 

Megszakítás