Hódmezővásárhely.hu
Generációk jövője az Alföldön

Vízilabda Magyar Kupa selejtező a Gyarmati Dezső Sportuszodában

A hét végén több olimpiai bajnok vízilabdázó is bemutatja a
tudását Hódmezővásárhelyen. A Gyarmati Dezső Sportuszodában
Magyar Kupa selejtezőt rendeznek, az FTC, a Szeged, a Szolnok és a
házigazda HVSC részvételével.

A férfi vízilabda Magyar Kupa szabályrendszere alapján a résztvevő
együttesek négyes csoportokban selejteznek. Az egyik ilyen kvartett
házigazdája lehet Hódmezővásárhely, ám a HVSC OB I/B-s
együttese igen erős riválisokat kapott ellenfélül. A
másodosztályú vásárhelyi csapatnak ugyanis három élvonalbeli
gárdával kell megmérkőznie, ráadásul két vetélytárs akár a
dobogós helyezésekért is harcban lehet a legjobbak között a
következő idényben. A csoport favoritja talán a LEN kupa győztes
Szeged Beton együttese, amelyet Kásás Zoltán irányít. A
Tisza-parti alakulatnál jelentős változások történtek a nyáron
a játékoskeretben, többek között visszatért szülővárosába a
háromszoros olimpiai bajnok dr. Molnár Tamás. A szegedieket
leginkább az FTC szorongathatja meg a Magyar Kupa selejtezőn. A
fővárosi zöld-fehérek tavaly negyedikek lettek a bajnokságban és
hozzájuk igazolt a Sydney-ben és Athénban aranyérmes Steinmetz
Barnabás. A torna harmadik OB I-es résztvevője a Szolnok
együttese, amely bárki ellen képes lehet meglepetésre. Ebben a
mezőnyben a házigazda HVSC-től csak a tisztes helytállás lehet a
cél, az első két hely megszerezésére és ezzel a tovább jutásra
a Szeged Beton és az FTC pályázik a legjobb eséllyel.

A
torna programja a következő: 2009.09.26, szombat, 10 óra: HVSC –
FTC.

11:15:
Szolnok – Szeged Beton. 14:30: FTC – Szolnok. 15:45: Szeged Beton –
HVSC. 2009.09.27, vasárnap, 14 óra: Szolnok – HVSC. 15:15 Szeged
Beton- FTC.