Belső vizsgálatot rendel
el Fellegi Tamás a Hód-Mezőgazda Zrt. privatizációjával
kapcsolatban. A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium vezetője ezt annak
kapcsán közölte, hogy Lázár János hódmezővásárhelyi
polgármester írásbeli kérdéssel fordult a miniszterelnökhöz a
vállalkozás magánosítása ügyében.
Göbl Vilmos, a hódmezővásárhelyi önkormányzat szóvivőjének
tájékoztatása szerint – az ügyben feladat és hatáskör szerinti
illetékes – miniszter válaszában kifejtette: a tárca szakemberei
áttekintik a privatizációval kapcsolatos dokumentumok nyilvánosságra
hozatalának jogszabályi feltételeit, azt követően intézkednek a
szükséges lépésekről.
Lázár János polgármester írásbeli kérdésében azt kérte a
miniszterelnöktől, vizsgálják ki, miért kellett privatizálni a
Hód-Mezőgazda Rt.-t, kerüljenek nyilvánosságra a magánosítás
dokumentumai, s a privatizációs szerződés is.
A Fidesz országgyűlési frakcióját is vezető politikus levelében
kifejtette: 2003-2004-ben az akkori kormány egyik legfontosabb
döntése az állami tulajdonban lévő agrárcégek privatizációja volt. A
magánkézbe adott állami tulajdonú agrártársaságok egyike volt az
akkori Hód-Mezőgazda Rt. A privatizáció érzékenyen érintette a város
mezőgazdasági életét, hiszen több ezer vásárhelyi család
megélhetését biztosítja a mezőgazdaság. Jelenleg lényegében négy
természetes személy tudhatja magáénak Hódmezővásárhely egyik
legjelentősebb és az ország egyik legnagyobb mezőgazdasági
vállalatát.
Lázár János annak kivizsgálását is javasolta, hogy fennáll-e
értékaránytalanság a privatizált állami vagyon és a mezőgazdasági
céget megszerzők által fizetett ellenérték között, s a vevők
maradéktalanul teljesítették-e a privatizációs szerződésben tett
vállalásaikat.
A politikus kérte, hozzák nyilvánosságra, hogy a Hód-Mezőgazda Rt.,
a privatizáló társaságok, illetve az azok mögött álló természetes
személyek a magánosítás óta milyen európai uniós, valamint állami
támogatásokat kaptak, és milyen formában számoltak el azok
felhasználásával.
(MTI)