Hódmezővásárhely.hu
Generációk jövője az Alföldön

Volvo Kupa – Az amerikaiakat hattal verte a magyar válogatott

A pekingi olimpiai döntő “folytatásában” Magyarország legjobbjai
hat góllal legyőzték csütörtökön az Egyesült Államok válogatottját a 4. Volvo
Kupáért kiírt férfi vízilabdatornán, a hódmezővásárhelyi Gyarmati Dezső
Sportuszodában.

Eredmény:

Magyarország-Egyesült Államok 11-5 (3-1, 3-1, 3-3, 2-0)

——————————————————————-

A magyar góldobók: Madaras 3, Steinmetz, Varga Dániel 2-2, Kis, Hosnyánszky,
Varga Dénes, Marnitz 1-1

A 2008-as találkozó óta mindkét gárda összetétele alaposan megváltozott, ám
míg ez Kemény Dénes új csapatán nemigen érhető tetten, addig az amerikaiak
játékereje jelentősen megcsappant. Az olimpiai ezüstérmes, tavaly világbajnoki
negyedik vendégek pillanatnyi tudását jól érzékeltette a Volvo Kupa első napja,
amikor az ausztrálokat még viszonylag simán legyűrték (9-4), a négyes elvben
leggyengébb tagjától, a kanadaiaktól azonban 6-5-re kikaptak. A házigazdák
ugyanakkor az ausztrálok felett aratott 18-4-es KO-val jelentkeztek be.

A meccs alaphangulatát Madaras Norbert “mérföldes” gólja adta meg,
s bár még egyenlítésre futotta a riválistól, az első szünetre 3-1-es magyar
vezetésnél vonulhattak el a csapatok. A második nyolc perc az elsőnek afféle
ismétlése volt, a háromszoros olimpiai bajnok Szécsi Zoltán egy kivételével
minden labdát fogott, miközben a magyar “nehéztüzérség” újfent három
alkalommal vette be az ellenfél kapuját (6-2). Élen járt a kétszeres ötkarikás
aranyérmes Madaras, aki még a nagyszünet előtt harmadszor is eredményes volt.

Szépségdíjas magyar gólokkal – előbb Varga Dániel álompasszát az olimpiai
bajnoktárs, Steinmetz Ádám húzta be a kapuba, majd ismét a center következett
egy bravúros pöcköléssel – indult a harmadik negyed (7-2, 8-3). Aztán elkönnyelműsködött
helyzetek következtek, fel is jöttek az amerikaiak 8-5-re, az Egyesült Államok
budapesti nagykövetasszonyát is felvonultató lelkes csoport nagy örömére.
Boldogságuknak azonban határt szabott az idősebb Varga fivér parádés megúszása
és hálószaggató bombája (9-5).

A zárónegyedben 6 percen át nem esett gól, majd Varga Dénes büntetőből
alakította 10-5-re az állást, a 11-5-ös végeredményt pedig az egyik újonc,
Marnitz Gergő állította be.

Kemény Dénes szövetségi kapitány: “Most jobban ment az
emberelőny-kihasználás, mint az előző meccseinken, leszakítani azonban nagyon
sokáig nem tudtuk őket. A 11-5 ellenére is szoros mérkőzés volt, az amerikaiak
úgy érezték, van esélyük, de aztán a második félidőben védő Gergely Pista is
elkapta a fonalat, így 8-5 után újra el tudtunk húzni.”

További eredmény:

Kanada-Ausztrália 8-7 (2-3, 1-1, 1-0, 4-3)

A pénteki, zárónapi program:

Ausztrál-magyar vegyescsapat – Egyesült Államok 17 ó

Magyarország-Kanada 19 ó