Hódmezővásárhely.hu
Generációk jövője az Alföldön

Wass Albert műveivel versenyeztek a diákok

A Wass Albert Irodalompártoló Egyesület meseillusztrációs, illetve vers-
és prózamondó versenyt rendezett a könyvtárban. A megmérettetést követően a
vásárhelyi kör is csatlakozott a 25 órás, Kárpát-medencét átölelő
felolvasáshoz.

Először a rajzverseny eredményhirdetésére került sor a könyvtárban. Az
irodalmi kör azt várta, hogy Wass Albert Erdők, illetve Tavak könyvének
megismerése után ragadjanak ecsetet a kicsik és fessék le élményeiket. Több
mint 200 alkotás érkezett a felhívásra, ezek közül választották ki a
legszebbeket. A zsűri szerint Rácz Judit munkája érdemelte ki az első helyet.

Ez után következett a vers- és prózamondó verseny, amelyen több kategóriában
összesen tizenkilencen indultak.

– Bármely Wass Albert verssel lehetett jelentkezni a megmérettetésre, még a
témát sem határoztuk meg előre, hiszen aki jól ismeri az író, költő
munkásságát, az jól tudja, hogy számos tájköltemény, istenes és szerelmes vers
fűződik nevéhez – mondta Nagy Gyöngyi, a Wass Albert Irodalompártoló
Egyesület elnökségi tagja.

A legfiatalabbaknál Szőke Orsolya, az 5-6. osztályosoknál Korsós Kinga, a
következő korcsoportban pedig Mocsári Eszter szavalatát találta a legjobbnak a
zsűri. Ezzel azonban az est nem ért véget, hiszen a vásárhelyi irodalmi kör is
csatlakozott ahhoz a kezdeményezéshez, mely során idén egy időben, a
Kárpát-medence harmincegy településén tartottak 25 órás felolvasást Wass Albert
műveiből.

betplaybetplay girişbetplay güncel girişkavbetkavbet girişmars bahismars bahis girişmars bahis güncel giriştophillbettophillbet girişpusulabetpusulabet girişpusulabet güncel girişkavbetkavbet girişkavbet güncel girişkavbetkavbet girişkavbetkavbet girişbetsmovebetsmove girişjojobetjojobet girişkavbetmeritking
Megszakítás