Hódmezővásárhely.hu
Generációk jövője az Alföldön

XI. Képzőművészeti Szimpózium Hódmezővásárhelyen

Tizenegyedik alkalommal nyílt meg a képzőművészeti
szimpózium Hódmezővásárhelyen. A tárlaton főként az évek óta visszajáró Senzária
csoport alkotásai láthatók. Újdonság, hogy a fiatalokból álló társaság idén a
szakma kiválóságait is meghívta a kiállításra, amely a Tornyai János Múzeumban
kapott helyet.

Tíz művész
alkotásait tekinthetik meg az érdeklődők az idei vásárhelyi képzőművészeti
szimpóziumon.  Nyolc fiatal mellett a szakma nagy öregjei – mint Szkok Iván és
Balog Gyula – is szívesen csatlakoztak a Senzária Képzőművészeti
Egyesülethez.

A senzáriások a
látott élmények hű visszaadására törekednek, ezért munkáik szinte fotószerűnek
tűnhetnek. Ezek a modern realista alkotások úgy készülnek, hogy közben
felhasználják az európai táj-, illetve csendéletfestészet tapasztalatait és
hagyományait. A csoport tagjai évek óta visszajárnak városunkba, a tavalyi évben
is a Virág utcai Alkotóházban töltöttek egy hetet. Nem véletlen, hogy a
kiállításon azok a képeik kerültek túlsúlyba, melyek itteni élmények nyomán
születtek.

Megszakítás