Hódmezővásárhely.hu
Generációk jövője az Alföldön

Lobogózzuk fel a várost

Öltöztessük piros-fehér-zöldbe ne csak a lelküket, de az otthonainkat is és rakjuk ki a nemzeti lobogót! Erre buzdítja dr. Kószó Péter alpolgármester a hódmezővásárhelyieket az Államalapítás és Szent István királyunk tisztelete alkalmából. Aki még nem rendelkezik zászlóval, az az önkormányzattól igényelhet.

 

Idén is nagyszabású szakrális és világi programsorozattal készül az önkormányzat augusztus 20-ra, az Államalapítás ünnepére. A méltó megemlékezéshez pedig fontos, hogy az otthonok is piros-fehér-zöld színben pompázzanak-hangsúlyozta Kószó Péter.

– Szeretném felkérni a médiákon keresztül is a Hódmezővásárhely lakosait, hogy akiknek megvan a nemzeti színű lobogója, tegye ki már az ünnepségek előtt is házaikra. Öltöztessük piros-fehér-zöldbe ne csak a lelkünket, hanem az hajlékainkat is- mondta dr. Kószó Péter alpolgármester.
Azok a családok vagy társasházak, akik még nem rendelkeznek saját nemzeti zászlóval, az önkormányzathoz fordulhatnak segítségért.

– Aki eddig nem igényelt nemzeti lobogót, az a www.hodmezovasarhely.hu honlapon illetve telefonon, az 530- 137-es telefonszámon is rendelhet zászlót- tette hozzá dr. Kószó Péter.
A város már évek óta biztosítja lakói számára a nemzeti lobogót és eddig összesen 2500 -an éltek is ezzel a lehetőséggel. Kószó Péter kifejtette: reméli, hogy egyszer eljut Hódmezővásárhely odáig, hogy mind a 20 ezer otthonon ott lobog majd nemzeti ünnepeink alkalmából a magyarság legfőbb szimbóluma.

Megszakítás