Hódmezővásárhely.hu
Generációk jövője az Alföldön

Zenével oldják a feszültséget a vásárhelyi diákok Bécsben

Bécsbe
utaznak a Liszt Ferenc Ének -Zenei Általános Iskola diákjai, ahol egy
kiállítással és egy művészeti műsorral lepik meg az ottani fiatalokat. 

Az egyik nemzetközi bankhálózat németországi csoportja
pályázatot hirdetett, amelyen négy magyar, köztük egy vásárhelyi intézmény, a
Liszt Ferenc Ének -Zenei Általános Iskola vesz részt.

– Voltak nálunk bécsi cserediákok és a pedagógusok
felajánlották, hogy vegyünk részt egy közös projektben, ami végül olyan sikeres
lett, hogy mintegy 1200 eurót nyert iskolánk. November 2-án el is utaznak a
gyerekek az osztrák fővárosba. Ez lesz az első találkozója a projektnek, amelynek
keretében majd különböző tréningeken vesznek részt a diákjainak – mondta
Forrainé Kószó Györgyi igazgató.

A vásárhelyi diákok kiállítással és egy művészeti műsorral
készülnek, ezzel a magyar néptáncot és népdalokat. A főpróbát a Péczely Attila
Zeneiskola koncerttermében tartották, ahol a szülők is megtekinthették az
előadásokat.

A mindennapjainkat átszövi a művészeti nevelés és úgy
gondolom, ez jó eszköze lehet a konfliktusok kezelésének és a stressz
feloldásának. Így kapcsolódik ez a program a projekthez – tette hozzá Forrainé.

A pályázat a
nemzetközi kapcsolatok erősítése mellett a stressz kezelését is szolgálja, a
felmérések szerint ugyanis már az általános iskolában jelen van ez a probléma.
Az a cél, hogy a gyerekek érzelmi intelligenciája fejlődjön, vagyis tanulják
meg elfogadni egymást, legyenek toleránsak és türelmesek. A projekt jövő
áprilisig tart.