Hódmezővásárhely.hu
Generációk jövője az Alföldön

Zsótér Károly: Mindszent nem fizet az előző ciklus képviselőinek

Nem fizeti ki a
mostani mindszenti képviselő-testület a korábbiak elmaradt tiszteletdíjait.
Zsótér Károly, Mindszent polgármestere szerint ugyanis az előző vezetés ezekkel
a pénzekkel simította el a település költségvetésének hiányait és még így is
200 millió forintos adósságot halmozott fel.

Mint már arról korábban is beszámoltunk 200 millió forintos
adósságot halmozott fel Mindszent előző képviselő-testülete, ezért az új vezetés
vállalta, hogy ingyen dolgozik a városért. Ezt kérték az előző ciklusban
tevékenykedő képviselőktől is, pontosabban azt, hogy ne tartsanak igényt
elmaradt járandóságaikra. Ennek ellenére a legtöbben követelik pénzüket, sőt
van, aki bíróság elé vinné az ügyet. Zsótér Károly, Mindszent polgármestere
televíziónknak elmondta: nem érti milyen jogon kérik tőlük a tiszteletdíjakat
az előző ciklus képviselői, ugyanis azokat pont ők tartották vissza
tevékenységük alatt másfél évig. Úgy tudni a település költségvetésében
jelentkező hiányokat pótolták saját pénzükkel, de még így is kétszázmilliós
adósságot halmoztak fel.

– Én abszolút nem támogatom és semmilyen utat nem vagyok
hajlandó elfogadni, ami ahhoz vezet, hogy ki kell fizetni ezeket a
tiszteletdíjakat. Meglátjuk, hogy mi lesz. De kérdezem, miért fizetnénk ki azt,
amit ők saját maguknak másfél évig nem fizettek ki abból a büdzséből, amit ők
kezeltek – mondta Zsótér Károly, Mindszent polgármestere.

Zsótér Károly egyébként arra kéri a korábbi képviselőket, hogy tegyenek
lemondó nyilatkozatot tiszteletdíjukról, mert követelésük egyrészt nem etikus,
másrészt pedig veszélybe sodorhatja a település működését.

Megszakítás