Hódmezővásárhely.hu
Generációk jövője az Alföldön

Arad átvenné az Egészséges Vásárhely Programot

Szívesen átvenné Vásárhelytől Arad az Egészséges Vásárhely Program
mintáját, ehhez már egy közös pályázatot is benyújtottak. Ma egy három fős
delegáció érkezett a városba,  hogy megbeszéljék az együttműködés lényeges
pontjait.

Idén húszéves a testvérvárosi kapcsolat Arad és Hódmezővásárhely között. Az
eltelt időszakban számtalan közös programot indított már a két város, eddig
főként a kultúra és a sport berkeiben. A települések vezetői újabb együttműködésre
készülnek, ezúttal az egészségügy területén. Egy közös pályázatot nyújtanak be
a Magyar-Román Pályázati Alaphoz. Az itt megnyert pénzt Arad az Egészséges
Vásárhely Program adoptálására, Vásárhely pedig a program továbbfejlesztésére
költené.

– Az EVP olyan program, amelyet Aradnak is érdemes követnie, lévén, hogy
éppen most kezdődött el Romániában az egészségügy decentralizálása,
fejlesztése, így egy olyan EU-konform modellt vehetnénk át, amelyet Vásárhely
már rég elindított, és eredményes. Remélem Aradon is alkalmazható lesz – mondta el az
együttműködés kapcsán Bognár Levente, Arad alpolgármestere.

Az alpolgármester hozzátette, céljaik között szerepel a
városi közegészségügy erősítése, az egészséges életmódra való nevelés, 
továbbá szeretnének egy pontos képet kapni a város egészségügyi állapotáról.
Ehhez nyújtana számukra nagy segítséget az EVP.

– Az Egészséges Vásárhely Programnak köszönhetően az egészségügy
területéről komoly tapasztalatokat gyűjtöttünk össze, amit a város szívesen
átad Aradnak. Nem titkoljuk, hogy a pályázat segítségével az EVP továbbfejlesztését
is szeretnénk elérni, és ebben örömmel várjuk az aradi kollégák segítségét –
mondta el Csányi Péter, az EVP programigazgatója.

Megszakítás