Hódmezővásárhely.hu
Generációk jövője az Alföldön

Bankkártyával is fizethető a szabálysértési bírság Csongrád és Békés megyében

Kísérleti jelleggel,
bankkártyával is kiegyenlíthetők a közlekedési szabálysértési
bírságok Békés és Csongrád megyében – közölte Lukács János Csongrád
megyei rendőrfőkapitány szerdán.

A dandártábornok elmondta, a Csongrád Megyei
Rendőr-főkapitányság a német tapasztalatok és az ott érvényben lévő
jogszabályok alapján tett javaslatot a bankkártyás fizetés
bevezetésére és a hatályos szabálysértési törvény módosítására.

Amennyiben a szabálysértési bírság jogosságát elismeri a sofőr,
és vállalja annak kiegyenlítését a helyszínen bankkártyájával, akkor
egy, az üzletekből is ismert terminálon keresztül fizethet.
Amennyiben nincs nála kártya vagy nem akar azonnal fizetni,
hagyományos csekket kap.

Lukács János tájékoztatása szerint a három hónapos
próbaidőszakra a két megyében tizenöt kártyaleolvasó készüléket
állítottak üzembe. Amennyiben az első tapasztalatok kedvezőek,
kiírhatják a szükséges eszközök megvásárlására a közbeszerzési
eljárást, s az egész országban bevezethetik a kártyás fizetés
lehetőségét.

Radics Róbert őrnagy, a megyei közlekedésrendészeti osztály
vezetője elmondta, többek között a külföldiekre kiszabott bírságok
kiegyenlítésével kapcsolatos anomáliák miatt kezdeményezték a
bankkártyás fizetés bevezetését.

A külföldi autósok a bírságok mintegy hetven százalékát fizették
be, általában banki átutalással, mivel a postai csekkeket csak
Magyarországon lehet használni. A nem fizető sofőrökkel szemben
végrehajtási eljárást kezdeményezhet a rendőrség, ám ez nagyon
körülményes és hosszadalmas – közölte az őrnagy.

Amennyiben sikertelen a bírság behajtása, harmadik állam
állampolgáraival szemben indítványozhatják a beutazási és
tartózkodási tilalom elrendelését. Uniós állampolgárok esetében
azonban ez a lehetőség sem adott – tudatta az osztályvezető.

(MTI)