Hódmezővásárhely.hu
Generációk jövője az Alföldön

Elbúcsúztatták a telet

Szalmabábut égettek, ezzel búcsúztatták a telet a
gyerekek a Tájházban. A rendezvényen lovas felvonulást is szerveztek, de
álarcot is lehetett készíteni.

Idén a sport kedvelőire is gondoltak a farsangi időszakban,
ugyanis futókarnevált is rendeztek Vásárhelyen. A jelentkezőknek a városban
kijelölt távot jelmezben kellett teljesíteniük. Akik nem fáradtak el, azok a Tájházban
folytathatták az ünneplést.

– Itt lehetett álarcokat készíteni és a Varga Tamás
Általános Iskola színjátszó köre egy vetélkedőt is bemutatott, melynek kapcsán
a telet jelképező szalmabábut is elégették a gyerekek. Bízunk abban, hogy így
ennek a hosszú hideg időszaknak végre vége lesz – mondta Terjékné Kaposi Andrea,
a program szervezője.

Közben a Tájház melletti területen is voltak programok. A város lovas
klubjai itt gyűltek össze, hogy egy felvonulással űzzék el a telet.