A Bethlen
Gábor Református Gimnáziumban megalakult Szenci Molnár Albert Irodalombarát és
Tehetséggondozó Klub az irodalom népszerűsítéséért és a tehetséggondozásért
dolgozik – mondta el Simon Ferenc, az intézmény magyar munkaközösségének
vezetője sajtótájékoztatóján, ahol az új Bethlen-évkönyvet is bemutatták.
A Szenci Molnár Albert Irodalombarát és Tehetséggondozó Klub
létrehozásával a református gimnázium jelenlegi és egykori tanárai, diákjai az
irodalom megszerettetését és a tehetséggondozást tűzték ki célul. Az alakuló
találkozón Imre László akadémikust, irodalomtörténészt hallhatta a közönség
Arany és Ady istenes lírájáról.
– A klub a korábban is meglévő rendhagyó irodalmi órák
hagyományát próbálja folytatni. A Jesenius Klub a természettudományos
érdeklődésűeket fogja össze, a Szenczi pedig a humán tudományterületek iránt érdeklődőket
– mondta Simon Ferenc, a magyar munkaközösség vezetője.
Simon Ferenc szerkesztette az új Bethlen-évkönyvet is: a
tudományos igényű tanulmányokat, szépirodalmi szövegeket, vagy az igazgatói
beszédeket a gimnázium tanárainak írásaival, az érettségizett osztályok
névsoraival és a diákok alkotásaival foglalta egy kötetbe.
– A 19. században valóban évenként jelent meg, utána a 20.
században volt olyan, amikor a diákok jegyeit is tartalmazta, a tanulók
névsorával együtt. A hatvanas évektől kezdődően ritkábban, de azért megjelent,
periodikaként. A korábbi igazgatók, például Grezsa Ferenc is, fontosnak
tartották az évkönyv hagyományát, amelyben a gimnázium be tudja mutatni a
tanárok és a diákok közösségének szellemi munkáját – mondta Simon.
A kiadványt
a bethlenes diákok karácsonyra ajándékként vihetik haza, de az iskolában meg is
vásárolhatják a könyvet az érdeklődők.