Hódmezővásárhely.hu
Generációk jövője az Alföldön

Összeült az Ellenzéki Kerekasztal az Emlékpontban

A Nemzeti Emlékezet Hete alkalmából idén
ismét összeült az Ellenzéki Kerekasztal az Emlékpontban. A tegnap esti
beszélgetőpartnerek kivétel nélkül aktív részesei voltak Hódmezővásárhelyen a
húsz évvel ezelőtti demokratikus átalakulásának.

A húsz évvel ezelőtti rendszerváltásra
emlékezett az Ellenzéki Kerekasztal az Emlékpontban. Az immár második alkalommal
megrendezett esemény során a rendszerváltás helyi szereplői idézték fel az
1989-es esztendő történelmi pillanatait. 
Az akkori Magyar Demokrata Fórumot, Grezsa István képviselte, az SZDSZ
részéről Horváth László jelent meg. Hofeckker Jószfené a Szociáldemokrata Párt képviseletében,
míg Nagy Attila, a helyi Fidesz egyik alapítójaként ült az asztalnál. Az idei
rendezvényen azonban az ellenzéki erők kiegészültek az MSZP képviselőjével, Nagy
Ernővel, aki a párt első hódmezővásárhelyi szervezetének elnökségi tagja volt.
Az eseményen betegsége miatt nem tudott részt
venni Szabó Lajos, a Kisgazdapárt képviselője.

A beszélgetőpartnerek felidézték 1989 második
felének hangulatát, számba vették az akkori eseményeket, és a rendszerváltás
főbb pillanatait, többek között az akkori október 23-át, aminek – a résztvevők
elmondása szerint – fantasztikus ereje volt.

Felidézték azt a jelentős eseményt is, amikor az év elején Pozsgay Imre
az Alföldi Porcelángyár csarnokában egy rendezvény alkalmával kijelentette, hogy
1956-ban népfelkelés volt. Abban mindenki egyetértett, hogy 1989-ben volt egy pozitív nemzeti
öntudat, egy nemzeti egység a különböző politikai pártok között, azonban a
hatalmi harcok miatt az év végére ez már elkezdett megbomlani.

A Nemzeti Emlékezet Hete programsorozat egész héten keresztül érdekes és színvonalas programokkal vár minden érdeklődőt az Emlékpontban.