Hódmezővásárhely.hu
Generációk jövője az Alföldön

Rövidesen elkészül a görkorcsolya pálya

Vasárnapra elkészülhet a
hódtói görkorcsolya pálya, mivel a mostani meleg, száraz időben lehetőség nyílik
a földmunkák elvégzésére. Az új létesítmény ünnepélyes átadóján profi
gördeszkások és görkorcsolyások tartanak bemutatót.

A
Tiszta Szívvel Egyesület és Alapítvány öt éve jött létre, azóta három
játszóteret épített a kisgyermekek számára. A szervezet idén a nagyobbaknak
próbál kedvezni, így egy görkorcsolya pálya építéséről döntöttek. A téli
időszakban a jégkorcsolyázásnak mindig nagy sikere van, ráadásul a gördeszkások
évek óta nem találtak megfelelő helyet maguknak a városban, ezért hozzák létre
a nemzetközi szabványoknak megfelelő létesítményt.

Az
egyesületet számos helyi vállalkozó és cég is támogatja a cél megvalósításában,
a beruházás azonban sokat csúszik, az eredeti tervek szerint május végén,
gyermeknapon adták volna át a pályát, de az esőzések ezt nem tették lehetővé.


A következő kitűzött időpont a vakáció kezdete, azaz június közepe lett volna,
azonban a hetekig tartó szélsőséges időjárás ezt is megakadályozta. A terület
egy mélyen fekvő részen van, ahol hiába szikkad meg a földfelszín, alatta
iszapos marad a talaj. Remélem július 25-én vasárnap sikerül átadnunk a pályát
mindenki örömére – fogalmazott Lázárné Megyeri Zita, az alapítvány
kuratóriumának elnöke.

A tervek szerint jövő vasárnap, délután négy órakor profi gördeszka és
görkorcsolya bemutató kíséretében vehetik át a pályát a vásárhelyi fiatalok.

Megszakítás