Az Alföld
őstörténetéről kaphatnak keresztmetszetet az érdeklődők azon leletek
segítségével, melyeket Hódmezővásárhely Kingéc elnevezésű
határrészében tártak fel a Tornyai János Múzeum régészei.
Egy tervezett homokbánya miatt több mint ötvenezer négyzetméternyi
területet vizsgáltak át kutatóárkokkal 2009 augusztusa és decembere
között – mondta Csányi Viktor ásatásvezető.
Szinte egyedülálló módon tizennégy régészeti korszak emlékei
kerültek elő az ásatások során. A korai újkőkortól a középkorig az
Alföldön megforduló legtöbb nép megjelent a területen.
Az első csoport, amelynek egy körülbelül hatezer éves
településrészletét sikerült feltárni a Körös-kultúrához tartozott,
az utolsó leletek pedig a XVIII. századi, gyümölcstermesztéssel
foglalkozó gazdák redukált égetési technikával készült korsói voltak
– közölte a régész.
A szakemberek találtak leleteket a késő újkőkorból, a rézkor és a
bronzkor mindhárom időszakából. Igazi kuriózumnak számít az eddig
csak hamvasztásos temetőiről ismert késő bronzkori
Rákóczifalvi-csoport feltárt településrészlete. Előkerült tőlük
például egy hatalmas élelemtároló cserépedény, amelynek alakja és
megmunkálása is eltér más kultúrákétól.
Feltárták egy vaskori kelta csoport egykori földbe mélyített
edényműhelyét is. A kelták az edénykészítéshez grafitot használtak –
a feltehetően Erdélyből Vásárhely közelébe szállított anyag –
nagyobb rögei és törmelékei is előkerültek a műhely padlószintjéről
– tudatta az ásatásvezető.
A népvándorlás korából a szarmaták, majd az avarok nyomait találták
meg, és a terület fémdetektoros átvizsgálása során a honfoglalás
időszakából is előkerült néhány szórványlelet. A régészek például
aranyozott bronz női ruhadíszekre és egy kígyófejvéges bronz
karperecre bukkantak.
Kingéc az Árpád-korban is lakott település volt, az itt élők a
feltárt karámok nyomai alapján főként állattartással foglalkoztak. A
falu feltehetően a XIII. századi településkoncentráció idején
néptelenedett el, hiszen az első XIV. századi oklevelekben már
Kingécpusztaként, vagyis lakatlan területként említik.
Mivel a szabályozás előtt a Tisza ártere egészen Kingécig elért, a
terület vízzel körülvett, gazdag legelőkkel rendelkező szárazulat
volt, feltehetően ennek köszönhető, hogy ennyi népcsoport
megtelepedett itt – magyarázta Csányi Viktor.
A Kingécen feltárt leletanyag restaurálása hamarosan befejeződik, a
múzeum szakemberei már elkezdték a leletanyag nyilvántartásba
vételét, fotózását, rajzolását és tudományos feldolgozását.
(MTI)