Hódmezővásárhely.hu
Generációk jövője az Alföldön

Elhunyt Vanderstein János

A zsinagógában
óra mutatja azt az időt, amikor a vásárhelyi zsidóságot 1944-ben elhurcolták. A
pokol tette mozdíthatatlanná a mutatókat. Bennünk, akik Vanderstein Jánost szerettük
és tiszteltük, egy másik, láthatatlan óra is megállt 2009. december 17-én, 5
óra 45 perckor, amikor a Klinika igazolása szerint, beteg szíve örökre
megpihent. Nekrológ.

A Hódmezővásárhelyi
Zsidó Hitközség hívei és meghívott vendégei 2009. december 12-én este, az egyik
legnagyobb vallási örömünnepük, a Hanuka alkalmából, a Péczely Attila
Zeneiskola Koncerttermében gyülekeztek. Gyönyörű imádság és zsoltár hangjaira
meggyújtották a Menora két gyertyájának szent lángjait.

Az első
sorokban ott ült egy megfáradt ember, Vanderstein János, akinek könnyein
tükröződött vissza a fény, és pár órára feledést hozott élete megannyi
megpróbáltatására. Bár szívszorításaira panaszkodott, a Sabbathsong Klemzer
Band zenéje enyhítette fájdalmát, és akkor még senki sem gondolta, hogy lelke
utoljára telik meg szeretettel, amelyet gazdagon árasztott az őt szeretők
között, magát égetve, akár a fogyó gyertyaláng.

A következő
nap már a Szegedi Belgyógyászati Klinika intenzív osztályán, mély altatásban
küzdöttek az életéért, amely lassan szivárgott a meggyötört szívből. Többé nem
láthatta a Hanuka fényeit, csak az elcsöndesülő test még fogható jelei adták
tudtul, hogy elkészülődik. Pár nap múlva, egy könnyeitől fuldokló női hang
telefonon közölte, hogy „– Édesapám hajnalban elment…”

„Mily jó a
szereteted, Istenem, emberfiak szárnyad árnyékában találnak menedéket!” –
hirdeti Jahve dicsőségét a reggeli ima, amelyet többé nem ejthet ki szája, de
tudjuk, hogy ez az istenfélő ember már az ő oltalmában, az Igazak között
gyújtotta meg a Menora további lángjait. Halálát nem kísérte földrengés,
orkánszerű vihar, a hihetetlen hír valódisága csak az őt tisztelő százak és
ezrek lelkében okozott örökös törést. Ki volt ez a tiszteletre méltó ember?

Vanderstein
János mindkét szülői ágról ősi zsidó családban, 1940. március 13-án,
Hódmezővásárhelyen született. Édesapja a város egyik legkeresettebb iparos
embere volt, aki hajnaltól késő estig, nehéz fizikai munkát végezve küzdött a
családjáért. Két gyermeket, Zsuzsát és Jánost nevelte. Feleségével példás
polgári életet éltek, amelyet 1944 nyara szakított meg. Az apát
munkaszolgálatra, a családot haláltáborba hurcolták. A nagymamát jeltelenül
elhamvasztotta a krematórium, a többiek a Holokauszt poklának bugyraiban
vergődtek.

Amikor a megfogyatkozott
család ismét találkozott, az égő sebeket gyógyítgatva, a gyerekeket az iskolák
államosításáig a Zsidó Hitközség iskolájába járatták, az apa pedig szobafestő munkával
kereste kenyerét. János az általános iskolát a Szent István téren fejezte be,
majd csatlakozott édesapja kenyérkeresetéhez. Szobafestő és mázoló szakmából
szerzett oklevelet. Mesterként négy évtizedig dolgozott, és 1997 áprilisában
ment nyugdíjba.

Sohasem gyűjtött
vagyont, csak tisztességes megélhetésre törekedett. Felekezeti és társadalmi
hovatartozás nélkül, mindenkin segített. Ezzel sok barátot és tisztelőt
szerzett. Egyik példaképe volt a Hitközség mintaembere, Deutsch Béla kiváló belgyógyász
főorvos, akit a városban a „szegények orvosaként” ismertek. Vanderstein János a
szüleit sorra elvesztette, de hűséges felesége Rozika, Péter fia és Noémi
lánya, majd három szép unokája megteremtették számára a harmonikus családi
életet.

Az Izraelita
Hitközség tagjaként széleskörű közéleti és egyházi tevékenységet folytatott.
Toleranciája, kompromisszumkészsége, tárgyalóképessége, a közösségéért csendes,
szerény, de szüntelen serény munkálkodása kiváló eredményeket szült. Amikor a
második világháborút követően bekövetkezett vallásüldözés időszakában
félelemből, vagy egzisztenciaféltésből sokan még a templomot is elkerülték,
Vanderstein János negyed évszázadig állt az Izraelita Hitközség élén. Elnökként
fő feladatának tekintette a Holokauszt során megfogyatkozott zsidó hívek
összetartását, és ha szükséges volt, szociális segítését. Ez alatt hozzá
fűződik a zsidótemető mintaszerű gondoztatása, az ősök tiszteletének ápolása.

A vásárhelyi
zsidóközösséget az is sújtotta, hogy az elárvult zsinagógát és iskolaépületet
már nem tudták fenntartani. A templom városi tulajdonba került, az iskolában
viszont vallásgyakorlásra alkalmas ima- és közösségi termet hozatott létre.
1990-ben ösztönzésére megalakult a Magyar–Izraeli Baráti Társaság, amelynek
1994-től haláláig elnöki szerepét töltötte be. Ekkor alakult ki az a helyi
ökomenikus kapcsolat a zsidók és keresztények között, amely minden demokratikus
polgári államalakulat alapvető értékmérője, hogy egymás kultúráját és emberi
tisztességét megismerve, soha többé, senki számára se legyen vészkorszak.
1994-ben társrendezőként a Magyar–Izraeli Baráti Társaságok négynapos országos
találkozóját szervezte meg. Ezt követően többnapos, országos ankétok követték
egymást városunkban.

A Hitközség és
a Baráti Társaság elnökekén példaértékű, gyümölcsöző együttműködést alakított
ki Hódmezővásárhely város vezetésével, a történelmi egyházak képviselőjével, a
Magyarországi Zsidó Hitközségek Országos Szövetségével és az Izraeli Állam
Nagykövetségével.

Tagja volt a
Történelmi Emlékbizottságnak. Elévülhetetlen érdemei vannak a Második
Világháborús Emlékkönyv és Emlékmű létrejöttében, a zsidó áldozatok neveinek
felkutatásában és megörökítésében. Minden évben, június utolsó hétvégéjén, az ő
aktív szervezőmunkájával és hathatós közreműködésével rendezte meg a Hitközség
a vészkorszak hódmezővásárhelyi áldozataira emlékező programsorozatát, a mártír
istentiszteletet és a zsidó elszármazottak bensőséges találkozóját.

Hitközségi
elnökségének idején, aktív segítségével alakította ki városunk 2004-ben, az
egykori Zsidó Iskola helyén, a vidéki Magyarország első állandó Holokauszt
kiállítását, amely máig példátlanul nagy érdeklődést és látogatottságot vált ki.
A Hitközség számára megfelelő ima- és közösségi termet, valamint egy
irodahelyiséget hoztak létre. Ekkor került folyamatosan sor az ország tizedik
legnagyobb és legjelentősebb zsinagógájának méltó fölújítására. Életének talán
legfelemelőbb perceit élte át, mikor az újraavatott zsinagógába bevihette és
elhelyezhette a Tóratekercset.

Mind a
felújított zsinagóga, mind az állandó Holokauszt kiállítás gondnoki feladatait is
végezte. A látogatók tízezrei számára, akik még a tengeren túlról is érkeznek,
templom és kiállítás vezetést éppen úgy végzett, mint a zsidó vallás, kultúra
és hagyományok elemeinek szakszerű, rövid ismertetését. A kiállító helyre
ellátogató diákoknak a vészkorszak túlélőjeként tartott hiteles, rendhagyó
történelmi tanórákat. A zsinagóga és a kiállítás megnyitását követően haláláig
a jó gazda gondosságával, féltő és őrző szeretetével, Isten és egyház iránti
mély alázatával vigyázott a visszakapott értékekre.

Hódmezővásárhely
Megyei Jogú Város Közgyűlése 1997-ben Signum Urbis Honorantis, majd 2007-ben
Pro Urbe Hódmezővásárhelyért kitüntetéssel díjazta a városért és a közösségért
végzett szolgálatait. Vanderstein János Vásárhely számára egy személyben a
Zsidó Polgárt is jelképezte. Mintakép marad minden értéktisztelő ember számára.

A zsinagógában
óra mutatja azt az időt, amikor a vásárhelyi zsidóságot 1944-ben elhurcolták. A
pokol tette mozdíthatatlanná a mutatókat. Bennünk, akik Vanderstein Jánost szerettük
és tiszteltük, egy másik, láthatatlan óra is megállt 2009. december 17-én, 5
óra 45 perckor, amikor a Klinika igazolása szerint, beteg szíve örökre
megpihent. Családjában életfája, küzdelmes sorsában emléke, a mennyben lelke
örökké élni fog!

Szenti Tibor

Író, néprajzkutató

Magyar–Izraeli Baráti Társaság alapító tagja

Dr.
Lázár János

polgármester

országgyűlési
képviselő