Hódmezővásárhely.hu
Generációk jövője az Alföldön

Elkészült a HÓDEF 2008 jelentése

Jobbnak ítélik egészségi állapotukat a
hódmezővásárhelyiek az országos átlagnál, és a más településen lakóknál
lényegesen gyakrabban veszik igénybe az egészségügyi alapellátást – állapították
meg a szakemberek az alföldi városban végzett lakossági egészségfelmérés adatai
alapján.

Az önkormányzat tavasszal indította el az
Egészséges Vásárhely programot, ennek elsődleges célja, hogy a városban lakók
másképp gondolkodjanak, és tegyenek is valamit saját egészségükért – mondta
Lázár János (Fidesz) polgármester a kutatás eredményeit ismertető szerdai
sajtótájékoztatón.

A lakosságnak a többi között
szűrővizsgálatokat, egészségfejlesztési szolgáltatásokat kínáló tízéves
programmal azt kívánják elérni, hogy az emberek ne csupán a betegségekből fakadó

kényszerek miatt foglalkozzanak
egészségükkel – közölte a polgármester.

A 2003-as országos lakossági
egészségfelmérés módszertanát alkalmazó kutatás lehetővé teszi, hogy uniós
források igénybevételével a szükségleteknek és az elvárásoknak megfelelően
fejlesszék a város egészségügyi ellátórendszerét.

Vitrai József, az EgészségMonitor Nonprofit
Közhasznú Kft. igazgatója, kutatásvezető elmondta: a felmérés keretében 2008
nyarán a kérdezőbiztosok több mint ezer, véletlenszerűen kiválasztott
hódmezővásárhelyi lakost kerestek föl, akik jól reprezentálják a város teljes
lakosságát. A kérdőíves módszerrel végzett felmérés során vizsgálták az
egészséggel kapcsolatos környezeti és egyéni tényezőket, a mentális egészséget,
a krónikus betegségek előfordulását és az embereknek a saját egészségi
állapotukról alkotott képét.

Egy vásárhelyi lakos átlagosan 20
százalékkal kisebb eséllyel véli saját egészségi állapotát rossznak, mint az
országos átlag. A betegségeket vizsgálva kiderült, az itt élők állapota nem tér
el lényegesen az országos átlagtól, esélyeik azonban jobbak, mivel gyakrabban
keresik fel háziorvosukat, mint más településen lakók. Ez javítja a prevenció és
a betegségek korai felismerésének lehetőségét – közölte a
szakember.

Hozzátette: valószínűleg ennek tudható be,
hogy a magas vérnyomás előfordulása magasabb az országos átlagnál, a fiatal
férfiak esetében például 17 százalék a 10 százalékhoz képest, vagyis kevesebb a
rejtve maradt betegség.

(MTI)

HÓDEF prezentáció

Megszakítás