Hódmezővásárhely.hu
Generációk jövője az Alföldön

Már hétfőn elfogadhatja a Ház a válságadókról szóló javaslatot

Már hétfőn elfogadhatja
az Országgyűlés az úgynevezett válságadók bevezetéséről szóló
kormánypárti képviselői önálló indítványt.
Lázár János, a Fidesz frakcióvezetője a házbizottság soron kívüli
ülésén bejelentette, hogy még pénteken benyújtják a parlamentnek az
egyes ágazatokat terhelő különadóról szóló törvényjavaslatukat.

Lázár János, a Fidesz frakcióvezetője a házbizottság soron kívüli
ülésén bejelentette, hogy még pénteken benyújtják a parlamentnek az
egyes ágazatokat terhelő különadóról szóló törvényjavaslatukat –
tájékoztatta az MTI-t az Országgyűlés sajtófőnöke a Fidesz
kezdeményezésére összehívott házbizottsági ülés után.

Altorjai Anita elmondta, hogy – tekintettel az előterjesztésben
szereplő törvényi határidőkre – a Fidesz-frakció a javaslat
tárgyalása kapcsán házszabálytól való eltérést kér, azt
kezdeményezve: jövő hétfőn kerüljön napirendre a törvényjavaslat,
még aznap tárgyalják meg, és döntsenek is róla a képviselők.

A házszabálytól való eltérést nem támogatta az LMP, támogatta a
KDNP és a Jobbik, az MSZP pedig azt ígérte, délután két óráig
kialakítja álláspontját – fűzte hozzá.

Altorjai Anita megerősítette, hogy a kormány szombaton nyújtja be a
2011-es adótörvényekre vonatkozó javaslatát, amelynek sürgős
tárgyalását kéri; a vita október 25-én kezdődik.

Orbán Viktor miniszterelnök szerdán jelentette be, hogy további
válságadókat szándékoznak bevezetni, amelyeket a távközlési, illetve
telekommunikációs, az energetikai szektor és a kereskedelmi
áruházláncok fizetnek majd be a költségvetésbe három éven
keresztül.

(MTI)

Megszakítás