Hódmezővásárhely.hu
Generációk jövője az Alföldön

Mindszenti beteg – Pénzbüntetésre ítélték a hódmezővásárhelyi kórház orvosát

Foglalkozás körében
elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétségében mondta ki bűnösnek a
hódmezővásárhelyi kórház egyik orvosát pénteken a Szegedi Városi
Bíróság egy 67 éves mindszenti férfi ellátásával kapcsolatban; az
ítélet nem jogerős.

A megismételt elsőfokú eljárásban a bíróság százötvenezer forint
pénzbüntetéssel sújtotta a doktornőt.

A beteg férfit 2007. április 6-án – néhány nappal az egészségügyi
ellátórendszer átalakítása után – szállították a hódmezővásárhelyi
kórházba, ahol a vádlott fogadta és vizsgálta meg, majd egy orvos
nélküli mentővel továbbküldte a területileg illetékes szentesi
kórházba. A férfi keringése azonban az úton összeomlott és a beteg
életét nem tudták megmenteni.

Vörös Erika bíró az ítélet csaknem egyórás indokolása során
kifejtette, elfogadta a vádlott védekezését, amely szerint
megvizsgálta a férfi pulzusát, meghallgatta légzését, és
ellenőrizte, ödémásodik-e a lába. A bíróság által elfogadott
szakértői vélemények szerint azonban átfogó belgyógyászati
vizsgálatra lett volna szükség ahhoz, hogy eldönthető legyen, a
férfi állapota sürgősségi ellátást igényel-e. Az orvos nem vizsgálta
meg teljes körűen a több betegségben is szenvedő pácienst, így nem
zárhatta ki, fennállt-e a sürgős szükség helyzete, az orvos ezzel a
férfit az egészségromlás közvetlen veszélyének tette ki. A páciens
halála azonban nem róható fel a foglalkozási szabályokat megszegő
orvosnak.

A bíró hangsúlyozta, “még laikus szemmel is megállapítható”, hogy a
férfi a hódmezővásárhelyi kórházba szállításakor orvosi ellátást
igényelt.

A többek között krónikus obstruktív tüdőbetegségben szenvedő férfi
2007. április 6-án délelőtt háziorvosi beutalóval jelentkezett a
szentesi kórház sürgősségi belgyógyászati ambulanciáján fokozódó
fulladásos panasszal. A beteg itt a felajánlott kórházi kezelést
saját felelősségére elutasította és távozott az intézményből.
Délután a férfi háziorvosa riasztotta a mentőket, akik ekkor a
hódmezővásárhelyi kórház belgyógyászati osztályára vitték a beteget.
A tanúvallomások alapján az biztosan megállapítható, hogy a férfi
állapota a szentesi és a hódmezővásárhelyi kórházba érkezés között
nem javult.

Lajkó Szilvia ügyész három nap gondolkodási időt kért, Kriveczky
György ügyvéd pedig elsődlegesen felmentés, másodlagosan –
eljárásjogi hibák miatt – a hatályon kívül helyezés érdekében
jelentett be fellebbezést, így az ítélet nem jogerős.

Az ügyben először 2009 novemberében született elsőfokú ítélet,
amelyben elmarasztalták az orvost, és 200 ezer forint pénzbírságot
szabtak ki rá. Ezt a döntést 2010 áprilisában, az ítélet
megalapozatlansága és eljárásjogi hibák miatt, hatályon kívül
helyezte a Csongrád Megyei Bíróság, így került az ügy ismét a
Szegedi Városi Bíróság elé.

(MTI)