Hódmezővásárhely.hu
Generációk jövője az Alföldön

Agyagot formáztak a legkisebbek

Gombolyítás, lapítás, karcolás – ezekkel a munkafolyamatokkal ismerkedtek meg a Liszt Ferenc Ének-Zenei Általános Iskola legfiatalabb diákjai, akik a „Vásárhelyi Művészeti Kuckó” elnevezésű projekt utolsó állomásaként a Tájházba látogattak. A gyerekek agyagozását Nagy Nándor szobrászművész koordinálta.

A Liszt Ferenc Ének-Zenei Általános Iskolában minden évben más-más projekten keresztül ismerkednek a gyerekek a hagyományápolással. Idén az egyes hónapok jeles napjait dolgozták fel kézműves foglalkozások és népszokások segítségével. A „ Vásárhelyi Művészeti Kuckó” elnevezésű program zárásaként a negyedikesek a Városi Könyvtárba, a harmadikosok a Papi-féle szélmalomhoz, a legkisebbek pedig a Tájházba látogattak.

– Ez az igazi, amikor a gyerekek közelről látják a Tájházat és rácsodálkoznak, hogy valamikor így is lehetett élni. Mindenképpen jónak tartom, hogy az iskolán kívül is megismerjük szűkebb lakóhelyünk népi hagyományait és a használati eszközöket. Nagy várakozással és izgalommal indultunk ennek a napnak, és tanulóink nagyon jól érezték magukat – mondta a Liszt Ferenc Ének- Zenei Általános Iskola alsós munkaközösség-vezetője, Rostás Istvánné.

A gyerekek Nagy Nándor koordinálásával agyagérmet, illetve agyagedényt készítettek, amelyeket nagy szorgalommal gombolyítottak, lapítottak és karcoltak. Az osztályok munkáiból az iskolában kiállítás nyílik, majd mindenki haza viheti kis alkotását.