Hódmezővásárhely.hu
Generációk jövője az Alföldön

Fergeteges koncertet adott Ákos

Tökéletesen megkomponált produkció és kötetlen, fergeteges buli várta a tegnap esti Ákos-koncert résztvevőit Hódmezővásárhelyen. Lírai hangvételű és lendületes, régi és új dalok váltották egymást a város főterén, ahol ötezer ember követte figyelemmel, élte át újra a jól ismert dalokban Ákos húsz éves pályafutásának mérföldköveit. Olyan klasszikusok hangzottak el, mint az Adj hitet, a Minden most kezdődik el, a Keresem az utam, az Örvény, a Keresd meg a lányt vagy a Hello, de természetesen felcsendült a legújabb sláger, a Gumicukor is. A dalok mellett Ákos történeteket is mesélt, megtudhattuk például azt is, hogyan ismerkedett meg a feleségével, Krisztinával.

 

Hogyan lehet ötezer emberrel bensőséges hangulatot, személyes kapcsolatot teremteni? Hogyan lehet két és fél óra alatt teljes képet alkotni egy olyan életpályáról, amely 20 éve töretlenül a hazai zenei élet élvonalát jelenti? Hogyan lehet egy rockkoncert első részében csendesen üldögélő rajongóknak játszani, s hogyan lehet belőlük az utolsó fél órára tomboló tömeget varázsolni? Akik részt vettek tegnap az Ákos 40+1 koncertsorozat hódmezővásárhelyi állomásán tudják a választ.

Kovács Ákos, az énekes, zeneszerző, szövegíró, költő, alkalmi színész és kliprendező tavaly töltötte be negyvenedik életévét. A kilencvenes évek kultikus zenekarának, a Bonanza Banzainak az alapító-énekese több mint húsz éve ír és ad elő dalokat, ez alatt 24 magyar nyelvű és hat angol albumot rögzített. A kiadványok többsége aranylemez lett, de több platina is van köztük.

Ákos a tavalyi év során közvetlen hangulatú, elegáns, színházi fellépésekkel ünnepelte a kettős jubileumot, amelyek során a húszéves pálya dalaiból játszott átfogó válogatást. A turné óriási közönségsikert hozott. A szmokingos, csendes kamarakoncerteket több mint húszezren látták országszerte.

A művész az összegző, akusztikus koncertkörút során idén is ellátogatott Hódmezővásárhelyre, ahol a két és fél órás koncert alatt, húsz év válogatott dalaival, főleg lírai szerzeményekkel, visszafogott eleganciával és sztorikkal szórakoztatta közönségét.

A komplex élményhez a tökéletesen kidolgozott hang-és fénytechnika is hozzátartozott, az ötezer fős tömeg és a szabadtéri előadás ellenére a koncert megőrizte a 2008-as turné intimitását. A koncertet két kivetítőn is figyelemmel követhették a nézők.